HORVÁTH LÁSZLÓ, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási bizottság 2019. június 27-én tartott ülésén megtárgyalta a Magyarország 2020. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló T/6361. számú törvényjavaslatot. Az összegző módosító javaslatot és összegző jelentést a bizottság 24 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 6 tartózkodás mellett elfogadta.

A benyújtott törvényjavaslat legfontosabb feladata a jogharmonizáció, annak érdekében, hogy a költségvetés és az adótörvények összhangja megteremtődjön, végrehajtásuk zökkenőmentes és törvényes legyen. Nem véletlen, hogy ezt a három törvényjavaslatot szinte mindig egy időben tárgyalja meg a tisztelt Ház.

Úgy látjuk, hogy az összegző módosító javaslattal együtt egy olyan törvényjavaslat került a tisztelt Ház asztalára, amely biztosítja a jövő évi költségvetés szabályszerűségét, törvényességét, végrehajtását. Ennek fontosságát szem előtt tartva kérem önöket, hogy támogassák szavazatukkal a javaslat elfogadását. Köszönöm figyelmüket. (Szórványos taps a kormánypártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu