POGÁCSÁS TIBOR belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Valóban, a múlt héten, június 27-én 12 óra után Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár megyékben rendkívüli időjárási jelenség volt, rendkívül nagy mennyiségű csapadék, illetve szél kíséretében. Az időjárási eseményt követően, illetve ez alatt 1472 bejelentés érkezett a katasztrófavédelemhez, 83 gépjárművel vonultak a hivatásosok, illetve az önkéntes egységek, 326 fő vett részt közvetlenül a kárelhárításban, illetve a mentésben, és ahogy ezt képviselő úr elmondta, valóban a szomszédos megyékből is érkeztek hivatásosok, illetve önkéntesek, és a szomszédos országokból is érkeztek önkéntes segítők.
A mentést nehezítette, hogy kidőlt fák a közlekedési utakat is elzárták, illetve külön problémát okozott, hogy ezek a kidőlt fák 59 500 fogyasztóhelyen szüntették meg az áramszolgáltatást, 32 településen pedig a mobiltelefon bázisállomásai váltak működésképtelenné.
Köszönet illeti a szolgáltatókat és a Tisztántúli Áramhálózati Zrt. munkatársait is, akik óriási létszámban és mindent igyekeztek megtenni azért, hogy visszaálljon maga a szolgáltatás. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 80 településen 2414 épület károsodott, ebből 70 közintézmény, 31 lakóépület lakhatatlanná vált, 68 főt kellett elhelyezni rokonoknál, illetve 15 fő önkormányzati lakásokban, általános iskolai tornatermekben került elhelyezésre.
Megkezdődött a kárfelmérés. Majd az egy percben folytatom.
Köszönöm. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés