BÖRÖCZ LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen a válaszát, miniszter úr. Arra felhívnám a figyelmet, hogy tulajdonképpen ezen a hangfelvételen többek között az is hallható, hogy a kerületi polgármestert mivel vádolják meg: több millió forintot kapott egy ügyben, és hogy egyébként ingatlanvásárlásokba fekteti az így megszerzett vagyonát, nyilván nem a saját nevén. Tehát ez is felvet néhány kérdést. De hogy ezt a baloldal hogyan intézte? Az MSZP és Karácsony Gergely is azt mondta, hogy ezt az ügyet magának Gajda Péter polgármesternek kell kivizsgálnia, ami azt jelenti gyakorlatilag, mintha azzal bíznánk meg a főnökét, hogy egyébként vizsgálja ki a saját bandatagjának, aki lebukott, az ügyeit. (Közbeszólás a Jobbik soraiból: Polt Péter!) Azért mégiscsak egy kicsit vicces a történet.
A másik pedig az, hogy még nem emelkedtek gyurcsányi magasságokba, mert még hátravan az, amit sajnos az elmúlt időszakot tekintve simán el tudok képzelni, hiszen 2006. november 17-én Gergényi Pétert Demszky Gábor Gyurcsány Ferenccel karöltve kitüntette. Lehet, még megérjük azt is (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.), hogy Gajda Pétert kitüntetik. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés