KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A kikötők létesítésének feltételeit szabályozó kormányrendelet számos feltételhez köti a kikötők létesítését. Ezek közül az egyik legfontosabb, hogy csak a helyi önkormányzati építési szabályzattal, illetve településrendezési tervvel összhangban lehet kikötőt létesíteni. Vagyis alapvetően az az önkormányzat határozza meg, hogy hová és milyen kikötő épülhet.
A Balaton vízminőségének védelme érdekében elgondolások kidolgozása van folyamatban a tó üzemeltetését és fenntartását érintő kérdésekről. Ez a folyamat december 20-án zárul, arról a társadalom, a lakosság, a civil szervezetek, az önkormányzatok természetesen véleményt nyilváníthatnak. Az észrevételek, a vélemények határozzák majd meg a további tervezési lehetőségek sorsát. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés