KORÓZS LAJOS (MSZP): Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Az MSZP-frakció ezt a kezdeményezést támogatni fogja, én magam is igennel szavaztam a Népjóléti bizottság ülésén. Én hangulatában azt érzékeltem, hogy a fideszes képviselőtársaink is a lelkük mélyén azért támogatták volna ezt az indítványt, ugyan mi még akkor nem tudtuk, hogy előrehaladott állapotban van a kormánnyal az egyeztetés.
Két dolgot kell itt mindenképpen rögzíteni, és hangsúlyozom, hogy mi támogatni fogjuk ezt a tárgysorozatba vételt. Az egyik, hogy a finanszírozás oldaláról, ahogy Arató képviselő úr kitért rá, ha első lépésben azt lehet megcsinálni, hogy eseti támogatással költségvetési forrásból finanszírozzuk, a másodikban pedig legyen egy tb által is támogatott befogadás utáni finanszírozás, a harmadik dolog pedig ez a törzskönyvezési folyamat.
Mindenki, azt hiszem, abban érdekelt, hogy a lehető leggyorsabban megtörténjen a törzskönyvezése ennek a gyógyszernek, és a lehető legtöbb gyerekre érvényesíteni lehessen azokat a kezeléseket, amelyekkel az izomsorvadás csökkenthető. Tehát hangsúlyozom, az MSZP-frakció támogatni fogja. Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés