DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Azt hiszem, ezekben a kérdésekben nincs vita közöttünk, hogy hogyan tudunk minél hatékonyabban és gyorsabban előrehaladni, legfeljebb ott lehet, ahol egymás segítségére szorulunk. Azt tudom ígérni, hogy mind az Igazságügyi Minisztérium, mind a miniszter asszony részéről is a maximális elkötelezettséget tapasztalhatják meg ezeknek az ügyeknek a tárgyalásában.
Még az előbb elhangzott a „kapcsolati erőszak” fogalma. Azért ragaszkodunk ehhez a kifejezéshez, mert egy sokkal tágabb kört ölelhet fel, tehát nemcsak a családon belüli eseteknél alkalmazható a szigorúbb büntetés, hanem ott is, ahol nincsenek meg a családi kötelékek, viszont a kapcsolat jellege egyértelmű.
Azt kérem önöktől is, hogy tegyenek meg mindent, akár a politikusok, itt gondolok Dobrev Klárára, Gurmai Zitára, és a Facebook-posztjaikon felbukkanó kommenteknél is végezzék el ezt a tevékenységet, a miniszter asszonnyal kapcsolatban is minősíthetetlen kifejezéseket használtak. (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) Ebben kérek majd együttműködést. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés