DR. BECSÓ KÁROLY, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk fekvő törvényjavaslat két célkitűzést helyez kilátásba.

Egyrészt biztosítani kívánja a különleges jogállású szervekről és az általuk foglalkoztatottak jogállásáról szóló törvény ‑ Küt. ‑ maximális mértékű jogrendszerbeli koherenciáját, másrészt pedig a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló törvény módosításán keresztül növelni kívánja a Gazdasági Versenyhivatal eljárásának és jogérvényesítésének hatékonyságát.

Tisztelt Képviselőtársaim! Mint az az előterjesztésből kiderül, a javaslat jogtechnikai jellegű módosításai számos, jogállást szabályozó törvényt érintenek, melyeket most nem áll szándékomban felsorolni. A Küt. 2. §-a felsorolja valamennyi különleges jogállású szervet. Államtitkár úr is részletesen fölsorolta, csupán példaként említeném meg, hogy többek között az MTA, az MMA, az Alapvető Jogok Biztosának vagy éppen a Köztársasági Elnöki Hivatal munkatársainak státusát érintő technikai pontosításokat helyez kilátásba a javaslat szövege.

A módosítások technikai jellegét igazolandóként szeretném megemlíteni, hogy a főpolgármestert, a kerületi polgármestert és a megyei jogú város polgármesterét megillető illetmény és tiszteletdíj mértéke mostantól számszerűsítve is meg fog jelenni, mértékük azonban nem változik az eddigiekhez képest. Jogtechnikailag mindezt a kormányzati igazgatásról szóló törvény 291. §-ának hatályon kívül helyezése indokolja, melynek következtében nélkülözhetetlen a polgármesteri díjazásra vonatkozó rendelkezések leválasztása a Ksztv. szerinti szabályozásról. A módosítási szándékok nemcsak a Küt. jogrendszerbeli, hanem magának a törvénynek a belső koherenciáját is igyekeznek erősíteni. Mindez a jogalkalmazás szempontjából igen fontos, hiszen a törvény rendelkezéseinek pontosításán keresztül azok értelmezését segítik elő.

Tisztelt Ház! A versenyjogi eljárásokat szabályozó normák módosítására az ECN+ névvel fémjelzett európai parlamenti és tanácsi irányelv hazai jogba való átültetése szolgáltat indokot. A jelenleg hatályos magyar szabályozás alapvetően megfelel az említett irányelv követelményeinek, ily módon a benyújtott javaslat nem tartalmaz a jogérvényesítés rendjét nagymértékben átalakító rendelkezéseket.

A módosítás elsődlegesen a nemzeti versenyhatóság rendelkezésére álló eszközöket pontosítja vagy terjeszti ki a hatékonyabb és reményeink szerint eredményesebb jogérvényesítés céljára, valamint az ECN+ irányelvben megfogalmazottakra is tekintettel.

Az irányelv átültetése következtében a hazai jogi szabályozásban megjelenő változások főként a jogérvényesítés eszközeinek erősítését szándékoznak elérni, de mindamellett az eljárás alá vont vállalkozások és a Gazdasági Versenyhivatal közötti együttműködést és a tagállami versenyhatóságok között nyújtható jogsegélyek körének kiszélesítését is még hatékonyabbá kívánja tenni.

Tisztelt Országgyűlés! A Ház asztalán fekvő törvényjavaslat megfelel a hazai jogrend koherenciájának biztosítása és az uniós tagságunkból fakadó jogharmonizációs kötelezettség teljesítése szempontjából egyaránt.

Az elhangzottakra tekintettel a benyújtott törvényjavaslatot a Fidesz képviselőcsoportja támogatja. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Dr. Völner Pál tapsol.)

Forrás: parlament.hu