BURÁNY SÁNDOR (Párbeszéd): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Néhány órával ezelőtt elhangzott egy nagy bejelentés, miszerint száztonnányi felszerelés érkezik a közeljövőben Magyarországra, többek között vírustesztre alkalmas berendezések, lélegeztetőgépek és milliószámra maszk.
Őszintén remélem, hogy ez azt jelenti, hogy a kormány illetve az operatív törzs változtat az eddigi szakmai álláspontján. Az eddigi szakmai álláspontja ugyanis az volt, hogy nincs szükség Magyarországon tömeges szűrésre, elegendő úgymond a tudomásukra jutott betegséggyanús eseteket szűrni, sőt még kampányt is indítottak annak érdekében, hogy úgymond csak egészséges emberek viseljenek maszkot.
A mai bejelentés arra a következtetésre ad okot, hogy helyes módon a kormány, illetve az operatív törzs levonta a tanulságokat, és változtatni fog ezen az álláspontján, hiszen különben ezekre a felszerelésekre nem lett volna ilyen mennyiségben szükség. Ezért, bár gazdaságvédelmi akcióvédelem területén elhangzott egy dátum ‑ 6-a vagy talán 7‑e ‑, most tisztelettel kérdezem az államtitkár urat, hogy mikor szándékoznak tömegesen bevezetni a koronavírusteszteket Magyarországon, és mikor teszik elérhetővé az emberek számára, hogy könnyen és normális áron hozzáférjenek nagy mennyiségben védőmaszkhoz. Köszönöm szépen előre is a válaszát, remélem, informatív lesz. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés