DR. PALKOVICS LÁSZLÓ innovációért és technológiáért felelős miniszter: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Képviselő Asszony! A koronavírus megfékezése érdekében a kormány valóban nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedően gyorsan léptette érvénybe azokat az intézkedéseket, amelyek a járvány terjedését lassítani képesek, és valóban, ahogy ön is mondta, a járványgörbét el tudtuk laposítani. Itt érvényes az a magyar mondás: aki időt nyer, az életet nyer. Ez történt, és ezért köszönet illeti azokat a honfitársainkat, akik ezért dolgoztak, és azokat is, akik ezt megértik, és türelemmel fogadják. A kormány mindent elkövet annak érdekében, hogy ezt az időt a védekezéshez szükséges védőfelszerelések és egyéb eszközök biztosítására használja. Ennek megvalósítása érdekében együtt dolgozik a teljes kormány, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ, a Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztérium, mindenkinek feladata van ebben az ügyben.

A lefolytatott közbeszerzések többek között védőfelszerelések, sebészi szájmaszk, FFP2-es szájmaszk, védőszemüveg, izolációs ruha, arcpajzs, a koronavírus kimutatására alkalmas tesztek és gyorstesztek, valamint fertőtlenítőszerek, lélegeztetőgépek megvásárlását tették lehetővé. Az elmúlt héten csak hét repülőgép érkezett, ami száz tonnát jóval meghaladó védőfelszerelést, köztük lélegeztetőgépeket is hozott Magyarországra. A héten további húsz repülőgépet várunk, amely több száz tonna védőfelszerelést fog leszállítani. Ez mintegy 10 millió maszkot, 2,5 millió gyorstesztet, 100 ezer védőruhát és arcvédőt, 300 ezer pár kesztyűt és 2 ezernél több lélegeztetőgépet jelent.

Ezek a beszerzések az egészségügyi dolgozóknak és a betegeknek biztosítanak védőfelszerelést, hogy a munkájukat megfelelő módon tudják ellátni, és megfelelő módon tudjanak gyógyulni.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu