DR. PALKOVICS LÁSZLÓ innovációért és technológiáért felelős miniszter: Köszönöm szépen. Ehhez még annyit szeretnék hozzátenni most már gazdasági miniszterként, hogy az eszközök külföldi megvásárlását természetesen ki szeretnénk egészíteni azzal, hogy Magyarországon olyan képességet hozzunk létre, illetve ezeket a képességeket használjuk, amely ezeknek az eszközöknek a gyártására szolgál. Itt jelen pillanatban a kormány az elmúlt két hét döntései alapján 11 olyan projektet finanszíroz és támogat, ahol védőfelszerelések, matematikai-orvosi modellek és nem utolsósorban gyógyszerek fejlesztését tűztük ki célul. Tehát ezzel a magyarországi gazdaságot erősítjük, és azt a portfóliót növeljük, ahol bizonyos szempontból függetlenné tudunk válni a külföldi gazdasági környezettől.

Ez egy nehéz helyzet, tehát mindenfajta hangszeren játszanunk kell, nemcsak a külföldi beszerzés hangszerén, hanem játszanunk kell a hazai hangszereken is. Én azt gondolom, hogy ezt a magyar közösség kiválóan teszi. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu