SCHANDA TAMÁS JÁNOS innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Engedje meg, hogy még egyszer elmondjam, amit ma már többször elmondtunk, hogy mi nem segélyt szeretnénk adni az embereknek, hanem munkát, hogy a munkabérükből képesek legyenek kifizetni azokat a kötelezettségeiket, amivel rendelkeznek.

Engedje meg, hogy még egyszer felhívjam arra is a figyelmet, hogy itt a bérbeadó és a bérbevevő együttműködéséről, megállapodásáról van szó. Azt gondolom, hogy méltán lehet számítani sok-sok magyar honfitársunkra akkor is, amikor adott esetben megértve albérlőjének a kérését akár átütemezi a fizetést, vagy enged a lakbérből. Azt tudom javasolni mindenki számára, hogy ezzel is próbálkozzanak.

Másrészt azt is el tudom mondani, tisztelt képviselő úr, hogy már most is születtek olyan kormányzati intézkedések, amelyek a mindennapi megélhetést tudják könnyíteni. Gondoljunk csak arra, hogy a felnőttképzéshez kapcsolódó hitelből akár a napi megélhetés költségeit is lehet finanszírozni, vagy akár rendkívüli diákhitelt is föl lehet venni a helyzetre való tekintettel.

Köszönöm megtisztelő figyelmét. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu