POGÁCSÁS TIBOR belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! A társadalmi felzárkóztatás elősegítésére, ezeknek a nehéz sorban lévő térségeknek a felzárkóztatására több program indult már, és ezek kevéssé voltak sikeresek.
(16.20)
Azonban az elmúlt időszakban, gyakorlatilag a tavalyi év végén a Belügyminisztérium irányításával egy új program alakult ki, melynek során több lépésben mintegy 300 településen kívánunk mintaprogramokat indítani, illetve olyan helyi gazdaságfejlesztést indítani ‑ és itt mikro-, kis-, de inkább mikrovállalkozások fejlesztésére kell gondolni ‑, amely helyben munkahelyteremtést segít, és ebben a programban egyébként a településeken mind a lakhatásra, mind a közművesítésre, nyilván a lakóközösségek együttműködésével, de központi forrásból kívánunk támogatást nyújtani. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés