NUNKOVICS TIBOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Igazából én csak Koncz képviselőtársamra szeretnék reagálni, aki azt mondta, hogy a szélerőműveknek nincs létjogosultsága Magyarországon. Ha jól tudom, ön Borsodból került be az Országgyűlésbe (Koncz Ferenc: Zemplénből!), szeretném önnek elmondani, hogy látogasson el a Kisalföldre, és ott szembesülhet azzal, hogy vannak helyek Magyarországon, ahol igenis van létjogosultsága a szélerőműveknek.
Mi adtunk be egy határozati javaslatot erre vonatkozóan, hogy pontosan ezt a kilométer-korlátozást vegyék ki a törvényből, és ott, ahol létjogosultsága van és gazdaságilag kifizetődő ‑ ez nagyon fontos, hogy gazdaságilag kifizetődő ‑, ott igenis létesülhessenek szélerőművek, amennyiben erre lakossági igény van. Hiszen egyébként pont a Kisalföld példája mutatja azt meg, hogy egy-egy kistelepülésnek ‑ és ott valóban kistelepülésekről beszélünk, hiszen ez egy olyan régiója az országnak ‑ mennyi bevételt jelent ez. Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés