BURÁNY SÁNDOR (Párbeszéd): Miniszter úr, szeretném önt emlékeztetni, ha már a politikai felelősségről beszélünk, hogy önök támadták meg Karácsony Gergelyt, és nem pedig fordítva volt. (Gulyás Gergely: Én?) Az önök kormánya próbálta a politikai felelősséget az idősotthonokban bekövetkezett tragédiáért a főpolgármesterre hárítani.

De ha már itt tartunk, teljesen világos, hogy a főpolgármester kérése, sőt követelése ellenére a kórházakból úgy küldték vissza önök a protokoll szerint az idősotthonokba az ellátottakat, hogy semmiféle szűrést nem végeztek rajtuk. Teljesen világos egyre inkább a kép, hogy a kórházakban és a kórházakból indulhatott ki ez a fertőzés az idősotthonok irányába. Most önök ezt a szűrést, amivel megelőzhető lett volna, hogy koronavírusos fertőzött emberek kerüljenek vissza idősotthonokba, megtagadták, utána a főpolgármester felelősségét emlegetik, majd amikor az intézkedésük hatására egy haláleset kapcsán az önök felelősségét firtatom, akkor csodálkoznak, hogy milyen politikai játszma folyik itt. Hát, fejezzék be! Köszönöm. (Taps a Párbeszéd padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu