DR. KÁSLER MIKLÓS, az emberi erőforrások minisztere: Köszönöm szépen a képviselő úr kérdését. Annyit tudok mondani, hogy a magyar oktatási rendszer péntekről hétfőre átállt a digitális oktatásra, ami, úgy gondolom, hogy rendkívüli siker. Nyilvánvalóan a pedagógusok felkészültsége, lelkesedése, szaktudása játszotta ebben a fő szerepet, nem engedtek a szirénhangoknak, hogy vegyenek ki szabadságot, hanem helytálltak, és a gyermekek oktatására fordították az idejüket.

Ugyancsak ebbe a sorba illik bele az érettségi lebonyolítása, amely, én úgy gondolom, ugyancsak a magyar oktatási rendszer vizsgája volt, extrém viszonyok között, és a vizsga jelesre sikerült. Ahhoz, hogy ezt meg lehetett csinálni, szükség volt a szellemi felkészültség mellett azokra a technikai eszközökre is, amikkel rendelkeztek a magyar családok, rendelkeztek az iskolák, rendelkeztek a pedagógusok, és rendelkeztek a diákok is. Ennek az összehangolásában nyilvánvalóan a köznevelési államtitkárság, az Oktatási Hivatal döntő részt vállalt.

(14.00)

Hogy a miniszteri biztos ebben a munkában hogyan vett részt? Úgy gondolom, koordinálóként, elképzelések kidolgozójaként az oktatás-köznevelés további fejlesztése érdekében. Itt van nálam, nagyon szívesen eljuttatom képviselő úrhoz, hogy milyen feltételek vannak. Nincs rá idő, három másodpercem van, de eljuttatom önhöz (Csányi Tamás: Én majd átmegyek érte!), utána lehet nézni, az előbb felsorolt intézmények portálján meg tetszik találni. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu