SZÉKELY SÁNDOR (független): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! A magyarok fegyelmezettségének és az egészségügyi dolgozók hozzáértésének és önfeláldozó munkájának köszönhetően a járványt ‑ bár minden egyes áldozat tragédia, de ‑ úgy-ahogy megúsztuk, és ez nagyon jó, és tényleg köszönet mindenkinek, aki ebben részt vett akár kormányoldalon, akár ellenzékben. Ez jó.

Az viszont egyáltalán nem jó, hogy önök a járvány alatt tovább súlyosbították a már a járvány előtt is itt dühöngő szociális válságot. Ahelyett, hogy védték volna a munkahelyeket, maguk úgy adóztatták meg a bankokat ‑ ahogy azt itt már többen elmondták ‑, hogy a magyar munkavállalók öt év alatt annak a másfélszeresét fogják visszaadni nekik. Ahelyett, hogy megemelték volna, mondjuk, a családi pótlékot 37 500 forintra, kiskeradó néven inkább áfát emeltek. Ahelyett, hogy mondjuk, kivételesen rendkívüli osztalékadót vetettek volna ki a tőkésekre és a saját oligarcháikra, ahelyett ‑ kihasználva ezt az egész helyzetet ‑ most úgy akarnak a felhatalmazási törvénynek véget vetni, hogy bevezetik a rabszolgatörvény 2.0-t, ami akár azt is jelentheti, hogy bizonyos emberek egy hónapban egy pihenőnapot kapnak, úgy, hogy ettől a bérük nem fog nőni.

Én azt gondolom, hogy ez megengedhetetlen, és szeretném felhívni a figyelmüket arra, hogy mi nem azért vagyunk a parlamentben, hogy az önök családtagjai vagy barátai milliárdokat szerezzenek, hanem azért, hogy az ország összes családja boldoguljon. Ezért azt kérem önöktől, hogy legyenek bátrak, és ezt a két törvényjavaslatot így, ebben a formában semmiképpen se fogadják el. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu