SOLTÉSZ MIKLÓS, a Miniszterelnökség államtitkára: A baloldal hozzáállására kíváncsi leszek, hiszen valóban most fogunk egyrészt vitatkozni, másrészt utána szavazni a 2021-es költségvetésről, amely többek között nyilván tartalmazni fogja a kormányprogramnak azt a döntéssorozatát, miszerint ettől az évtől kezdve egészen ’22-ig 9000 milliárdot fordítunk, a magyar GDP 20 százalékát gazdaságfejlesztési és gazdaságvédelmi programokra. Megszavazzák? Nem hiszem. Támogatják? Nem hiszem. Eddig sem csinálták.
Egyébként hogy a gazdasági hozzáállásuk ilyen, az katasztrofális, de hogy az emberi hozzáállásuk milyen, azt mi sem bizonyítja jobban, mint Arató Gergelynek az a kijelentése egy tévéműsorban, miszerint a koronavírusban elhunytak számában sajnos nem áll rosszul az ország. Azt kell mondani, hogy a jelenlegi baloldal, elég szomorú, jó a sarcolásban, jó a gúnyolódásban, az adóemelésben. Mindent elárul róluk egyrészt, hogy milyen a gondolkodásuk, milyen a cselekedetük (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) és a hozzáállásuk az emberekhez. Köszönöm szépen a felvetést. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés