DR. BOROS ANITA innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Nagyon szépen köszönöm, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A kormány számára rendkívül fontos a környezetvédelmi és a klímaváltozás elleni küzdelem, hiszen mindannyian tiszta vizet, tisztább levegőt és elviselhetőbb klímát szeretnénk. Alaptörvényünk is nevesíti azt a gondolatot, hogy mindenkinek joga van az egészséges környezethez és a megfelelő minőségű ivóvízhez való hozzáféréshez, amely a társadalom és a gazdaság fejlődésének egy sarokköve.
Nagyon fontos kiemelnünk, hogy a víz életünk része, vagyis nem létezünk nélküle, ezért nagyon fontos ennek a megóvása. A víz emellett nemcsak a mindennapi életünket határozza meg, hanem a gazdaságot is. Alapvetően fontos a mezőgazdaság, az energetika, az élelmiszeripar és valójában valamennyi ipari ágazatunk számára is. Szintén fontos különböző társadalompolitikai célok megvalósítása kapcsán, hiszen az élhető városok biztosítása, a háztartások és a vállalkozások működőképességének egyik alapköve. A közös kincsünk, az ivóvíz védelmét minden eszközünkkel biztosítani szeretnénk, hiszen nemcsak a saját, hanem gyermekeink és unokáink jövőjéről is szó van. A kormány ennek tudatában mindent megtesz a víziközmű-szolgáltatás fenntarthatóságának biztosítása érdekében.
Tisztelt Országgyűlés! A közüzemi vízszolgáltatás olyan érték, amelynek nincsen alternatívája. A minőségi vízszolgáltatás hosszú távú fenntarthatóságának vannak bizonyos nélkülözhetetlen elemei, ezek közül az első a megfelelő vízbázis és ezeknek a vízbázisoknak a védelme, másodsorban a megfelelő infrastruktúra megléte és ennek biztosítása, harmadrészt pedig az ellátásbiztonság növelése. A víziközmű-szolgáltatásokról szóló 2011. évi CCIX. törvény és annak módosításai az elmúlt években alapvetően arra törekedtek, hogy átlátható jogviszonyokat teremtsenek a víziközmű-szolgáltatás területén. Ahogyan az előterjesztő részéről is elhangzott, a víziközmű-szolgáltatásról szóló törvény hatálybalépése óta a gyakorlat, illetve a jogalkalmazási tapasztalatok azt mutatják, hogy még mindig vannak olyan vízi létesítmények, amelyek vagy szennyvízelvezetési funkciót látnak el, vagy valamilyen ivóvízzel való ellátási szolgáltatási funkciójuk van, egyúttal a víziközmű-rendszerbe bekapcsoltak, viszont nem állami vagy önkormányzati tulajdonban vannak.
Tehát valójában ezek a vízi létesítmények funkciójukat, rendeltetésüket tekintve vízi közművek lennének, de a hatályos jogszabályok alapján a vízi közműnek történő minősítésük nem megoldott, a nyomvonaluk ugyanakkor valamilyen állami vagy önkormányzati tulajdonú ingatlanon húzódik. A tervezett módosítás ezeket a problémákat kívánja megoldani.
Tisztelt Országgyűlés! A kormány részéről a törvényjavaslatot támogatjuk. Köszönöm szépen a megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés