DR. GYÖRGY ISTVÁN, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Hölgy és Urak! Tisztelt Ház! Elhangzott egy kérdés képviselő úr részéről, hogy mikor kíván a felhatalmazás alapján a kormány dönteni a különleges jogrendi veszélyhelyzet megszüntetéséről. Ez természetesen többek között azon is múlik, hogy az Országgyűlés holnap megszavazza‑e ezt a törvényt. Amennyiben minden valószínűség szerint ez meg fog történni ‑ sajnálom, hogy az ellenzéki képviselők, bár számos elemében támogatnák, de bizonyos okokból kijelentették, hogy nem fogják támogatni a törvényjavaslatot ‑, a döntést az én legjobb tudomásom szerint még a héten a kormány meg fogja hozni.

Szeretnék végül ‑ nem visszaélve az idejükkel ‑ mindenkinek köszönetet mondani, aki ebben a veszélyhelyzetben helytállt, egészségügyi dolgozóknak, járványügyi szakembereknek, a szociális területen dolgozó kollégáknak, mindenkinek, különösen elsősorban azoknak, akik a frontvonalban dolgoztak, mentősöknek, kórházi dolgozóknak, ápolóknak, orvosoknak és természetesen minden civilnek is, aki kötelességének érezte, hogy ebben a helyzetben segítséget nyújtson a rászorulóknak. Köszönöm a képviselőknek is az eddigi támogatást, és arra kérem a tisztelt Ház minden képviselőjét, hogy még aludjanak a döntésükre, és holnap támogassák a törvényt, szavazzák meg azt. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu