DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm, elnök úr. Azt, hogy mennyire az igazságosság a cél, már az imént említett Paks példája mutatja, hogy ott lehetett volna különleges gazdasági övezetet létrehozni.
Azt valóban elmondtam, hogy pozitív az, hogy egyértelműbbé teszik a törvényszövegben, hogy megyei jogú várost nem érint, ugyanakkor téved képviselőtársam, hogy ez nem lehet hátrányos. A megyei jogú város megyei szintű funkciókat lát el, nagyon sokszor sajnos úgy, hogy csak a helyben lévők által befizetett helyi adóra alapozva. És még ilyen szempontból egy megyei jogú város a mellette lévő kis önkormányzattal meg tud egyezni, hogy a kis önkormányzat a helyiadó-bevételéből részt vesz ezeknek a nagy megyei funkcióknak, akár, mondjuk, a közösségi közlekedésnek a fenntartásában, ez a javaslat ellentétes vele.
Hasonló probléma lehet, mondjuk, egy közös út kiépítése. Tehát ilyen szempontból ez hátrányosan érintheti a megyei jogú városokat akkor is, ha közvetlenül nem azok közigazgatási területén valósul meg. Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés