CSENGER-ZALÁN ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Az Európai Unió Bírósága nagyüzemben tárgyalja a magyar vonatkozású ügyeket. Szembemenve a Strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának döntésével, sürgősségi eljárásban őrizetnek minősítette a magyar határon lévő tranzitzónában való tartózkodást. Ugyanígy foglalt állást néhány nappal ezelőtt a jogi határzár ügyében egy másik eljárásban a bíróság főtanácsnoka is, és ezúttal már a határkerítés túloldalára kísérés gyakorlatát is kifogásolta. Ítéletet hirdetett a bíróság a külföldről támogatott civil szervezetek átláthatóságáról szóló törvényünkkel kapcsolatban, ahol megállapította, hogy az egyesületi finanszírozás átláthatóságának növelésére irányuló célkitűzés nem ellentétes az uniós joggal. Ma délután pedig tárgyalást tart a bíróság abban az ügyben, amelyben Magyarország az Európai Parlament 7. cikkes eljárást megindító állásfoglalásának megsemmisítését kezdeményezte. A határozat alapjául szolgáló Sargentini-jelentés hazugságoktól és csúsztatásoktól hemzseg, az Európai Parlament döntése pedig az elfogultság és kettős mérce tankönyvi példája.
De a mai tárgyalás nem elsősorban ezért fontos, a 7. cikkes eljárás tárgya az uniós alapértékek, köztük a jogállamiság sérelmének állítólagos veszélye. A tárgyaláson a 7. cikk szerinti eljárás vádlója és vádlottja helyet cserél, most végre kiderülhet, hogy az uniós intézmények magukra nézve is kötelezőnek tekintik‑e azokat a jogállamisági elveket, amelyek tiszteletben tartását oly nagy lelkesedéssel kérik számon másokon. Az EU jogállamisági kezdeményezései szempontjából ez alapvető hitelességi kérdés.
Mindezek fényében kérdezem államtitkár úrtól, hogyan tudják megvédeni a magyarokat az Európai Unió Bírósága előtt a bevándorláspárti bürokratáktól. (Taps a kormánypártok soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés