DR. KÁSLER MIKLÓS, az emberi erőforrások minisztere: Nagyon szépen köszönöm. Az egész magyar társadalom szinte nemzeti egységben, önöket leszámítva, helytállt a koronavírus-járványban. Nyilvánvalóan mindenki kivette a részét: a kormány, az egészségügy, a szociális ágazat, a kulturális ágazat, a taxisok, a boltosok, és folytathatnám a sort.
Nyilvánvalóan a feladatok megoszlása különböző volt, ennek a leképezését jelenti az, hogy az egészségügyben dolgozókat a kormány az erkölcsi elismerés mellett anyagilag is egyszeri támogatásban részesítette. 2010 óta az orvosok fizetése két és félszeresére emelkedett, az ápolónőknek, a védőnőknek és a nem egészségügyi végzettségű egészségügyi dolgozóknak 72 százalékkal emelkedik 2019-től 2022-ig. A szociális ágazat bérviszonyai ugyancsak jelentősen növekedtek, az önök utolsó évéhez képest 112 százalékkal. (Z. Kárpát Dániel: Kinek az utolsó évéhez képest? ‑ Dr. Völner Pál: Már együtt vagytok! ‑ Z. Kárpát Dániel: Nevetséges!) 2016-tól minden áldott évben valamilyen címen a szociális dolgozók bérjuttatása emelkedett, utána lehet pontosan nézni az adatoknak. Folyamatosan a kormány napirendjén van az egészségügyi dolgozók bérének további emelése és a szociális ágazat dolgozói bérének az emelése. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés