DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Valóban a két bíróság vitája; és azért is elszomorító ez a határőrizettel kapcsolatos keresete a Bizottságnak, mert tudjuk, hogy a magyar Alaptörvény is tartalmazza, hogy mi dönthetjük el, hogy kikkel akarunk egy országban élni.

Ha a luxembourgi bíróság úgy döntene, hogy helyt ad a Bizottság keresetének, az azt jelentené, hogy a magyar jogszabályokon át kellene vezetnünk ennek a döntésnek megfelelően a szövegeket, ez azt jelenti, hogy a Bizottság írná a magyar Alaptörvény szövegét. Ez azért egy kicsit érdekes felvetés szuverenitási szempontból, és talán a többi tagállam is megdöbbenne, ha ilyen következményekkel számolhatna.

Úgyhogy ezt a területet szerintem mindenkinek át kellene gondolnia és végig kellene vennie, és az alaptörvények kontra uniós jogszabályok viszonyrendszernek a határvonalait élesen meg kell húzni, és a lopakodó jogalkotásnak egyszer és mindenkorra véget kell majd vetni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu