BÖRÖCZ LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Már bő egy éve nem akad ember az országban, aki ne ismerné Lackner Csaba nevét. Igen, ő az a kispesti szocialista politikus, akinek az anyagi helyzete szokatlan egy átlagos önkormányzati képviselőhöz képest: százmilliós ingatlan, luxusórák, százezres bulik havonta, valamint ventilátor előtt lóbált fehér poros zacskók.

A botrány azonban nem csitul, most egy szemtanú állt elő, aki igazolni tudja a kispesti baloldal alvilági üzelmeinek létezését. A helyi baloldal sofőrje nyíltan beszélt a sajtónak a Lackner-Kránitz-Gajda háromszögben folyó korrupciós ügyekről. A sofőr számtalan alkalommal részt vett a Lackner-féle bulikon, amelyeknek része volt a kábítószer-fogyasztás és a visszaosztási pénzeket érintő elszámolások, sőt gyakran vendégül láttak az összejöveteleiken konzumlányokat is. Aggasztó, hogy ezek a dolgok Gajda Péter MSZP-s polgármester tudtával és részvételével történtek, de még ennél is felháborítóbb, hogy azóta sincs semmilyen következménye a történteknek, hisz a Krinyóként ismert Kránitz Krisztián mind a mai napig a kispesti vagyonkezelő élén áll, pedig Lackner mondja azt, hogy mindenki tudja, mennyit rakott zsebre. De ugyanúgy kérdőre lehetne vonni a polgármestert is amiatt, hogy miért nem mondatja le Lacknert a mandátumáról. Vajon sakkban tartja‑e valamivel?

Idézném a sajtónak nyilatkozó sofőr szavait, amelyek mindent elmondanak arról a visszataszító helyzetről, ahogy a kispesti elöljárók visszaélnek a választók bizalmával: „Felháborító, ami Kispesten folyt, ahogy bántak az emberekkel, ahogy viszonyultak az emberi sorsokhoz, és az is, ahogy a botrány kipattanása után tagadtak.” Ráadásul megerősíti, hogy a hangfelvételek nem manipuláltak, az ott elhangzottak hűen tükrözik a valóságot. A baloldalon is feltűnően nagy a hallgatás, Gyurcsány, Karácsony, az MSZP és a többi kis párt is félrenéz (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.), következmények pedig nincsenek.

Tisztelettel kérdezném államtitkár urat az elhangzottakra tekintettel, hogy miként biztosítható a helyi közélet tisztasága. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu