DEMETER MÁRTA (LMP): Köszönöm, elnök úr. Sajnos sejtettem, hogy államtitkár úr összevissza fog beszélni, ugyanis nem hajlandó válaszolni a kérdésre. Baromi kényelmetlen maguknak az, hogy megígérték a magyar embereknek, hogy őket megvédik, és ehelyett a multi cégeket szolgálják ki olyannyira, hogy lényegében közpénzből kiképzik a multik számára az embereket, és az EU leggyengébb munka törvénykönyvével odalökik őket a munkaerőpiacra úgy, hogy kifejezetten ezeknek a multinacionális cégeknek lökik oda ezeket az embereket. Lényegében a magyar emberek fizetik azt az alacsony bérükből, hogy a nagy multi cégek tulajdonosai elképesztő extraprofitra tesznek szert, amit a tulajdonosok kivisznek Magyarországról.
Mi sem bizonyítja ezt másként, mint hogy egy adatigénylésemre egyébként a NAV-tól kaptam választ, ebből egyértelműen kiderül, hogy az elmúlt években, egyik évben harmad-, a másik évben pedig feleannyi adót fizettek a 750 millió eurót meghaladó árbevételű cégek, mint a korábbi években. Tehát a hiányzó adót megint csak a magyar adófizetők fizetik meg (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), vagyis ennyire nemzetiek önök. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés