GULYÁS GERGELY, a Miniszterelnökséget vezető miniszter: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselő Úr! Miután a memóriámra voltam kénytelen hagyatkozni, ezért csupán egy kávéban fennálló fogadást akartam önnek ajánlani, de miután a Miniszterelnökségnél vannak felkészültebb tárcák, így például a Külügyminisztérium, a kezemben tartom a hivatalos adatokat.

A második negyedévben a magyar gazdaság ‑ szemben azzal, amit ön állít, hogy 14 százalék fölött ‑ 13,5 százalékkal csökkent. Erre mondtam, hogy ez valóban egyébként a vártnál rosszabb. Ez a második negyedév. Ezzel szemben az Eurostat becslése alapján az uniós tagállamok gazdaságai átlagosan 14,1 százalékkal csökkentek. Tehát az európai uniós átlagnál a magyar gazdaság, bár természetesen ez az adat rossz, mindenhol rossz láthatóan, de az átlagnál csekélyebb mértékben esett vissza. Az első negyedév pedig egy kifejezetten jó adat volt, ezért a féléves adat tekintetében is értelemszerűen a jobbak között vagyunk. Érdemes egyébként év/év adatot nézni, de ahhoz pedig meg kell várni az év végét; nyilván a recesszió mértéke csak a kérdés, de a recesszió mértékét tekintve Magyarország a jobbak között lesz.

Ezenkívül több mint egymillió munkahely megőrzéséhez járult hozzá tevékenyen, pénzügyi támogatással a magyar kormány. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu