VIRÁG BARNABÁS, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke: Köszönöm szépen a kérdéseket. Természetszerűleg a matematikai szabályokat abszolút betartva szeretnék még néhány tényt elmondani. 2019-ben ezen inflációs értékek mellett a magyarországi reálbérek 7,7 százalékkal emelkedtek, tehát a bérek vásárlóereje 7,7 százalékkal emelkedett, ami a régióban a legmagasabb, az idei év első félévében ‑ annak ellenére, hogy egy ilyen súlyos koronavírus-helyzettel terhelt az idei év ‑ 6,4 százalékkal, ami szintén európai összevetésben egy magas érték. Nem véletlen az, hogy a lakossági fogyasztás az első félévben 1,6 százalékkal csökkent, ami az Európai Unióban a harmadik legkedvezőbb adat. Tényleg megint csak ismétlésképpen: 2009-ben ez az érték 7-9 százalék körül volt.

Talán még egy fontos tényező az árfolyam kapcsán, ami talán megint a lakosság, illetve a magyar vállalkozások szempontjából a legfontosabb: sikerült az elmúlt években megszüntetni a lakossági devizaadósságokat. Ilyen módon az az árfolyam-ingadozás, amely egy ilyen időszakban természetszerűleg bekövetkezik a világban mindenütt, nem érinti a megemelkedett adósságon keresztül a magyar háztartásokat és a magyar vállalkozásokat. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

Forrás: parlament.hu