POGÁCSÁS TIBOR belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Önnek nem nyílt ki a szeme, sőt önnek teljesen becsukódott a szeme. Emlékezzen koalíciós partnerének, Lamperth Mónikának belügyminiszterként elmondott mondataira, amelyekben egyértelműen kifejtette, hogy azzal, hogy az önkormányzati választásokat az MSZP elvesztette, ettől függetlenül ők pontosan rajta tartják majd a kezüket az önkormányzati költségvetésen, rajta tartják a kezüket a fejlesztéseken, és a kistérségi társulásokat ennek megfelelően alakították ki és találták ki. Tehát amikor ön arról beszél, hogy politikai alapon történt pénzosztogatás, ezt pont az önök saját, újdonsült barátja, a baloldal hozta be ebbe az országba.

S ha ön megnézi a „Magyar falu” programot, akkor láthatja azt, hogy az ötezer-egynéhányszáz pályázatból a magyar önkormányzatok mindegyike legalább két pályázati alprogramon nyerni tudott, függetlenül attól, hogy milyen pártállású az önkormányzat.

Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu