MÓRING JÓZSEF ATTILA (KDNP): Köszönöm szépen. Nagyon jó hallani ezekről az intézkedésekről. Azt szeretném kiemelni, hogy ez nyilván az egész országra vonatkozik, de szeretném azt hangsúlyozni, hogy a vidék megtartóképessége, a vidék megtartóereje is az előbb említett falusi CSOK-kal és a „Magyar falu” program forrásaival együtt jelentősen nő, hiszen ha biztonságos otthon, élhető falu és elérhető munkahelyek vannak, akkor ezek élhetővé teszik az életünket. Ezekben a programokban jelentős önkormányzati tulajdonú épületek, illetve utak, járdák, hivatalok, kultúrházak, óvodák, iskolák, bölcsődék újulnak meg, illetve épülhetnek. Ezek ‑ kiegészülve az előbb említett családtámogatási intézkedésekkel ‑ nemcsak a nagyvárosokban, hanem a kisebb településeken is jelentősen javítják az életminőséget. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés