FÖLDI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Először köszönetet szeretnék mondani a szabályok betartásában együttműködő lakosságnak, a megfeszített ütemben dolgozó egészségügyi alkalmazottaknak és természetesen Magyarország Kormányának, amely meghozta azokat a komplex intézkedéseket, amelyek segítségével a vírus okozta válság káros következményeit mérsékelni tudjuk.

A koronavírus-járvány elleni küzdelemben az emberek életének és egészségének a védelme mellett fontos a vállalkozások megvédése, az emberek munkahelyeinek megőrzése is. A járvány második hulláma idején is számos intézkedést hozott a kormány a vállalkozók, munkavállalók érdekében. A szálláshelyeket a kijárási korlátozások idején a kormány azzal segíti, hogy megtéríti az érintetteknek az előzetes foglalások alapján számított bevételkiesés 80 százalékát. Az éttermeknek és a szabadidős létesítményeknek erre a 30 napra az alkalmazottaik után nem kell járulékot fizetni, és az állam megtéríti a munkavállalók bérének a felét abban az esetben, ha megkapják a fizetésüket. Érdemes még megemlíteni a fuvarozókat érintő könnyítést, miszerint éppúgy, mint a koronavírus-járvány első szakaszában, a kormány felfüggesztette a hétvégi kamionstopot. A magyar vállalkozások így rugalmasabban szervezhetik fuvarozási feladataikat, gyorsabbá válhat az üzletek, raktárak, gyárak ellátása.

Tisztelt Államtitkár Úr! Kérdezem, hogy milyen további kormányzati intézkedések várhatók még, hogyan segíti a kormány a munkavállalókat és a vállalkozásokat a koronavírus-járvány második hulláma idején is. Tisztelettel várom az államtitkár úr válaszát.

Forrás: parlament.hu