DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Én úgy emlékszem, úgy fogalmaztam, hogy a Gazdaságvédelmi Alapból került kifizetésre ez a bizonyos Budapest-Belgrád vasútvonali 82-85 milliárd forint, ugye, erre nagyon sokszor rákérdeztem. És egyébként most, amikor Palkovics miniszter úrnak, aki a gazdaságvédelem szervezéséért felelős ebben az időszakban, a beszámolójában láthattuk a különböző kimutatásokon, ábrákon azt a több ezermilliárd forintot, amire azt a gyűjtőnevet használta a kormány, hogy ez a gazdaságvédelemre fordított alap, akkor ott szerepelt benne ez a beruházás.

Egyébként említette a képviselő úr azokat az intézkedéseket, például az egészségügyi dolgozók egyszeri 500 ezer forintos juttatását, ezt nagyon fontos lépésnek tartjuk, azt viszont fájlaljuk, hogy a szociális dolgozók nem kaptak egyszeri 500 ezer forintos juttatást, és azért nem kaptak, mert a Gazdasági bizottság ülésén azt a választ kaptuk, hogy erre már nem jutott forrás. Úgyhogy ezért tartjuk tarthatatlannak azokat az intézkedéseket, hogy egy ilyen nehéz helyzetben olyan beruházásokat is támogat a kormány, vagy nem állítja le ezeket, amelyeknek a megtérülésére egyébként garancia nincs, és semmiféle dokumentumot nem látunk, mert ezt ebben az évben tíz évre titkosították.

De ez nem változtat ‑ ismétlem ‑ azon a tényen, hogy ezt a konkrét javaslatot természetesen támogatni fogjuk. Köszönöm.

Forrás: parlament.hu