HERCZEG TAMÁS, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási bizottság 2020. december 10-én tartott ülésén megtárgyalta az egyes közszolgáltatások egységes elektronikus értékesítéséről szóló T/13957. számú törvényjavaslatot. Az összegző módosító javaslatot és összegző jelentést a bizottság a házszabály 46. §-a alapján 23 igen szavazattal, 5 nem szavazat ellenében, 3 tartózkodás mellett elfogadta.

(20.10)

Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat szerint a mobil fizetés nagykereskedelmi oldala továbbra is központosított marad, azaz az érintett közszolgáltatók továbbra is egy központi mobil fizetési platformhoz kötelesek csatlakozni. Az újdonság az eddigi megoldással szemben, hogy nem a kormány jelöli ki rendeletben a platform üzemeltetőjét, hanem koncessziós eljárásban, határozott időre, nyolc évre lehet elnyerni a mobil fizetési platform üzemeltetésének jogát.

A javaslat előzményeként fontos megemlíteni, hogy Magyarországon a nemzeti mobil fizetési rendszer 2014-től működik. A nemzeti mobil fizetési rendszer biztosítja a közterületi parkolási díj, az autópályadíj, az útdíj és a személyszállítási menetjegyek mobil fizetéssel való kiegyenlítésének lehetőségét egy országosan egységes platform, a nemzeti mobil fizetési rendszer útján.

A törvényjavaslat szerinti koncessziós modell megfelel az Európai Bíróság ítéletének és az ügyben eddig képviselt magyar érdekeknek is.

A jelenlegi rendszer fő hibája a mobil fizetési platform üzemeltetőjének kizárólagos jellegű jogszabályi kijelölése. A törvényjavaslat szerinti megoldással a jogszabályi kijelölés megszűnne, a piacnyitás pedig a koncessziós eljárásban érvényesülne. Ezzel formailag teljesül az az elvárás, hogy bármely, EU-ban letelepedett vállalkozás a feltételek teljesülése esetén elnyerheti a szolgáltatás nyújtására szóló koncessziót. Hazai szempontból a megoldás előnye, hogy nem jelent rendszertani változást, azaz a szabályozás hatálya alá tartozó körben megmaradna a jelenlegi egységes, viszonteladói terjesztésen alapuló rendszer, így ezen szolgáltatások esetében a koncessziós rendszer bevezetését és az esetleges üzemeltetőváltást az állampolgárok nem is feltétlenül érzékelnék.

A törvényjavaslat egyik fontos eleme, hogy kivezeti a hatályos mobil fizetési rendszer mindkét kényelmi díját, mely szerint sem a viszonteladók nem szedhetnek kényelmi díjat a végfelhasználóktól, sem a koncessziós rendszer működtetője nem szedhet kényelmi díjat, viszonteladói díjat a viszonteladóktól.

Az elmondottak alapján úgy vélem, a törvényjavaslat helyes és pontos rendelkezéseket tartalmaz, ennélfogva támogathatónak gondolom, és kérem, hogy önök is támogassák. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu