98 felszólalás
K/13705 Otthonról haza az M44-esen - Mikor utazhatunk gyorsforgalmi úton Békéscsabáról a Partiumba?
HERCZEG TAMÁS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Az országgyűlési képviselői mandátumom alatt számos alkalommal érveltem mellette, segítettem, és lehetőségeimhez képest legjobb tudásom szerint támogattam az M44-es út megépítését, és a Nemzeti Összetartozás…
T/13270 A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény módosításáról
HERCZEG TAMÁS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! Amikor a hazai gazdaság működéséről és a vállalkozások üzleti környezetéről beszélünk, amikor tehát a beszállítókra, a versenytársakra, az esetleges közvetítőkre, üzletfelekre, v…
T/13045 Az energiaszövetkezettel összefüggésben a szövetkezetekről szóló 2006. évi X. törvény módosításáról
HERCZEG TAMÁS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Olyan korszakban élünk, amikor nem kell tízévente sorra kerülő általános népszámlálást tartani, illetve kis népszámlálást sem, de még csak kismintás közvélemény-kutatást sem, hogy tudjuk az emberek vélemé…
T/13006 A Magyarország Kormánya és a Szerb Köztársaság Kormánya között a közúti, a vasúti és a vízi határforgalom ellenőrzéséről szóló Megállapodás kihirdetéséről
HERCZEG TAMÁS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő törvényjavaslat jól példázza a magyar-szerb belügyi együttműködés sikerét és a két ország közötti jószomszédi partnerséget. Szerbiával létezik egy 2012-ben alá…
T/12800 A külképviseletekről és a tartós külszolgálatról szóló 2016. évi LXXIII. törvény módosításáról
HERCZEG TAMÁS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Államtitkár Asszony! Kedves Képviselőtársaim! Míg az elmúlt években e ház falai között rendszeresen, most ismét a külképviseletekről és a tartós külszolgálatról szóló törvény időszakos felülvizsgálatához érkeztünk.…
T/13008 Magyarország Kormánya és a Pakisztáni Iszlám Köztársaság Kormánya között a diplomata-útlevéllel rendelkező állampolgáraik kölcsönös vízummentességéről szóló Megállapodás kihirdetéséről
HERCZEG TAMÁS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk fekvő törvényjavaslat célja, hogy a magyar és a pakisztáni diplomata-útlevelek birtokosai számára biztosítsa a vízummentes beutazást és a legfeljebb 90 napos vízummentes tar…
T/13009 A Magyarország Kormánya és Kuvait Állam Kormánya között a beruházások ösztönzéséről és kölcsönös védelméről szóló megállapodás kihirdetéséről
HERCZEG TAMÁS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Államtitkár Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A kuvaiti beruházásvédelem egy újabb lépés Magyarország külgazdasági kapcsolatainak további erősítéséhez. Kuvaittal az Öböl-térség államai közül elsőké…
T/13010 A Magyarország Kormánya és a Sierra Leone-i Köztársaság Kormánya között a beruházások ösztönzéséről és kölcsönös védelméről szóló megállapodás kihirdetéséről
HERCZEG TAMÁS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt másfél évtizedben a magyar külgazdasági nyitás politikája új lehetőséget biztosított országunk számára. A hagyományos európai kapcsolatrendszer megerősítése mellett a korm…
T/13007 Magyarország és a Kínai Népköztársaság között a kiadatásról szóló szerződés kihirdetéséről
HERCZEG TAMÁS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! A mai napon tárgyalandó törvényjavaslat világosan jelzi, hogy Magyarország a nemzetközi együttműködés elvei mentén felelősen kíván fellépni a határokon átnyúló bűncselekmények elle…
T/13054 A vállalkozói adminisztratív terhek csökkentésére irányuló egyes törvények módosításáról
HERCZEG TAMÁS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm szépen a szót. Mindannyian tudjuk, hogy egy sikeres gazdaság fundamentuma a versenyképes, rugalmas és innovatív vállalkozói szektor. A vállalkozók adják a munkahelyek jelentős részét, befolyá…
T/13044 Az Európa Tanács Számítástechnikai Bűnözésről szóló Egyezményéhez csatolt, a megerősített együttműködésről és az elektronikus bizonyítékok átadásáról szóló második kiegészítő jegyzőkönyv kihirdetéséről
HERCZEG TAMÁS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A most tárgyalandó, illetve tárgyalás alatt álló törvényjavaslat képet ad arról, hogy bizonyos technológiák, a hétköznapi élethez tartozó mindennapi cselekv…
K/12721 Milyen további fejlesztéseket tervez a Kormány a Dél-keleti Régiót illetően az Alföld - program keretében?
HERCZEG TAMÁS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Országgyűlés! A békéscsabaiak, a Békés vármegyeiek számára kiemelten fontos a térség közlekedési hálózatának a fejlesztése, hiszen ez eredményezheti a terület tőkevonzó képességének a gyarapodását, és ha a tőkevonzó képesség javul, akkor ha ér…
T/11864 Magyarország 2026. évi központi költségvetéséről
HERCZEG TAMÁS (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! A 2010-es kormányváltás, vagy mondhatjuk úgy is, hogy a 2010-es polgári fordulat óta megszokhattuk, hogy az Országgyűlés évről évre nemcsak az ország költségvetését, hanem a ne…
T/11401 A kábítószer előállításának, használatának, terjesztésének, népszerűsítésének tilalmával összefüggő törvénymódosításokról
HERCZEG TAMÁS (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Kormánybiztos Úr! Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! Először is szeretnék köszönetet mondani képviselőtársamnak, Horváth Lászlónak, aki ‑ ellentétben az itt elhangzó állításokkal ‑ nem a kormánybiztosi kinevezése után, nem a közelmúltban, han…
T/10007 Az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről a Kirgiz Köztársaság közötti Megerősített Partnerségi és Együttműködési Megállapodás kihirdetéséről
HERCZEG TAMÁS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Jelen törvényjavaslat az Európai Unió és tagállamai, valamint a Kirgiz Köztársaság közötti megerősített partnerségi és együttműködési megállapodás ratifikálásáról szól. Ez tehá…
T/10006 A Magyarország Kormánya és a Bahreini Királyság Kormánya között a beruházások ösztönzéséről és kölcsönös védelméről szóló megállapodás kihirdetéséről
HERCZEG TAMÁS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő törvényjavaslat megteremti a jogi kereteket, amelyek alapján a Magyarország és a Bahreini Királyság közötti beruházási tevékenység szabályozott…
T/10013 A Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartásával kapcsolatos beruházásról, valamint az ezzel kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló 2015. évi VII. törvény módosításáról
HERCZEG TAMÁS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő, a Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartásával kapcsolatos beruházásról, valamint az ezzel kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló 201…
T/9894 Magyarország 2025. évi központi költségvetéséről
HERCZEG TAMÁS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az eddigi felszólalásokhoz képest egy másik nézőpontból szeretném megközelíteni a költségvetést, a Nemzeti Összetartozás Bizottsága alelnökeként, illetve az Autonómia Albizottság el…
T/9509 A Magyar Köztársaság és a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság között a kettős adóztatás elkerüléséről a jövedelem- és a vagyonadók területén Budapesten, 2001. június 20-án aláírt Egyezmény módosításáról szóló Jegyzőkönyv kihirdetéséről T/9515 A Magyar
HERCZEG TAMÁS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Magyarország 1996 óta tagja az OECD-nek, vagyis a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetnek. Mint az előttünk fekvő két törvényjavaslat is mutatja, a gazdasági kapcso…
T/9519 A Magyarország Kormánya és az Amerikai Egyesült Államok Kormánya között az országonkénti jelentések cseréjéről szóló megállapodás kihirdetéséről
HERCZEG TAMÁS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Az előttünk fekvő törvényjavaslat előzménye az adóügyekben történő kölcsönös adminisztratív segítségnyújtásról szóló egyezmény, amelyet 1988-ban Strasbo…
K/9402 Milyen eredménnyel zártak az idei nyári Erzsébet-táborok az előző éviekhez képest?
HERCZEG TAMÁS (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! Miniszterhelyettes Úr! Túl vagyunk az iskolakezdésen, most már több mint egy hónap telt el a tanévből. A gyerekek egy része talán túl van az első felelésen, röpdolgozaton vagy témazáró dolgozaton. Véleményem szerint azonban talán érdemes tenni egy kis…
Napirend utáni felszólalások
HERCZEG TAMÁS (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Békéscsaba történelmi léptékű fejlődését köszönheti a „Modern városok” programnak. A közlekedési hálózat, az új iparterületek, a Sportok Háza, az energetikai, a turisztikai és a kulturális fejlesztések a megyeszékhely új arculatát ra…
T/8001 Egyes ingatlan-nyilvántartási tárgyú és kapcsolódó törvények módosításáról
HERCZEG TAMÁS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Asszony! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A napirend praktikus fontossága, illetve a jelen lévő ellenzéki képviselők nem túl magas száma miatt sem számítok parázs vitára a napirendi pontot illetően, de…
T/8003 Egyes anyakönyvezéssel összefüggő törvények módosításáról
HERCZEG TAMÁS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Asszony! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! A törvényjavaslat megalkotásának, létrejötte okának, céljának két szempontot kívánok megemlíteni. Egyrészt az elektronikus anyakönyv 2014. július 1-jén tört…
T/7955 Egyes külügyi tárgyú törvények módosításáról
HERCZEG TAMÁS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk fekvő T/7955. számú javaslat a Hungary Helps programról szóló törvény technikai jellegű módosításai mellett fontos újításokat hoz a magyar külké…
T/7969 A Magyarország Kormánya és az Egyesült Arab Emírségek Kormánya közötti gazdasági együttműködésről szóló megállapodás kihirdetéséről
HERCZEG TAMÁS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Jelenlévők! A T/7969. számú előterjesztés a Magyarország Kormánya és az Egyesült Arab Emírségek Kormánya közötti gazdasági együttműködésről szóló megállapodás kihirdetéséről ‑ ez a…
T/7969 A Magyarország Kormánya és az Egyesült Arab Emírségek Kormánya közötti gazdasági együttműködésről szóló megállapodás kihirdetéséről
HERCZEG TAMÁS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Messze nem közkívánatra. Először is szeretném Gy. Németh képviselő asszonynak megköszönni, hogy miközben hiányolta a budapesti kormánypárti képviselőket, nem tett célzást arra, hogy én magam nem budapesti vagyok és így voltam vezérszónok. Én azt hittem…
T/7969 A Magyarország Kormánya és az Egyesült Arab Emírségek Kormánya közötti gazdasági együttműködésről szóló megállapodás kihirdetéséről
HERCZEG TAMÁS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Csak annyit, hogy ha olvasom a különféle szövegeket, amik nem légből kapottak, a Szegedi úti felüljáróról például egyértelmű, hogy hatalmas ajándék lesz mind az angyalföldieknek, mind a zuglóiaknak, mind azoknak, akik egy autómentes Városligetben szere…
T/7969 A Magyarország Kormánya és az Egyesült Arab Emírségek Kormánya közötti gazdasági együttműködésről szóló megállapodás kihirdetéséről
HERCZEG TAMÁS (Fidesz): Köszönöm szépen. Azt hiszem, hogy lezárom a kétperces felszólalásaimat. Szabó Rebekának mondom, hogy természetesen nincs ilyen rozsdaövezet Békéscsaba szívében, de ha lenne, akkor természetesen azt mondanám, hogy az nem helyes, ha a békéscsabaiak értesülnek arról, hogy mondju…
T/7728 Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank létrehozásáról szóló Megállapodást módosító, a Bank Kormányzótanácsa által 2023. május 18-án meghozott, és a tagállamok által elfogadott 259. és 260. számú határozatok kihirdetéséről
HERCZEG TAMÁS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Az előttünk fekvő javaslat kiemelkedő fontosságú lépéseket tartalmaz az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank működésének alakulásában. A működés ezen alakításának folyamatában fontos…