NACSA LŐRINC (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr. Engedjék meg, hogy a részletes vitában megragadjam arra a lehetőséget, hogy ebben az adventi időszakban, amikor a járvánnyal is küzdünk, megköszönjük a karitatív szervezeteknek azt a tevékenységet, amelyet most is a rászoruló, segítségre szoruló emberek érdekében végeznek. Mind az önkénteseknek, mind pedig a karitatív szervezetek munkatársainak innen is jár a köszönet, a tisztelet és az elismerés.

Azt gondolom, hogy ‑ ahogy ezt elmondtuk az általános vitában is ‑ a mostani törvényjavaslat jelentősen fel fogja gyorsítani, és jelentősen segíti majd az elkobzott dolgok közérdekű felhasználását, hogy így aztán a bűnből erény és segítség válhasson. Ezért mi is támogatjuk. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu