DEMETER MÁRTA (LMP): Nem fogadom el, tisztelt elnök úr. Államtitkár úr, lényegében egy ilyen politikai elemzést hallottunk volna öntől; azt értem, hogy miért nem azon a pályán helyezkedett el, merthogy köszönőviszonyban nincs ez a valósággal.
Viszont arra felhívnám a figyelmét, hogy tényleg nemcsak a lóláb lóg ki, hanem most már az egész ménes, ugyanis önök a válságkezelés helyett elképesztő pénzeket osztanak ki például a ZalaZone Zrt.-nek a zalaegerszegi lövészpáncélosgyár megvalósítására, 29 milliárdot az emberek pénzéből csak eddig. Ha ezt a helyi kkv-knak adják, akkor ebből a pénzből 5600 munkahelyet lehetett volna teremteni éves átlagkeresettel a belebegtetett 500 helyett.
Ugyanígy a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. kapott 198 milliárd forintot, hogy lényegében kiváltsák azt a hitelt, amit a Budapest Bank megvásárlására vettek fel, 38 ezer ember éves átlagkeresetét, mint ahogy az állami vezetők ellátásával foglalkozó kormányzati intézmény 22 milliárd forintot, 4200 ember átlagkeresetét ‑ tehát összesen 50 ezer munkahelyet lehetett volna teremteni. (Az elnök csenget.) Önök nem ezt tették, hanem a kormányzati haveroknak osztogatnak. (Taps az ellenzék soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés