FARKAS SÁNDOR agrárminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! A vidékfejlesztési program keretében az állattartó telepek fejlesztésére szóló felhívások az érintett gazdák számára elérhetők. A jogosultsági feltételeknek megfelelő mezőgazdasági termelők két ütemben, vagyis két, egymástól elhatárolt pályázati felhívás alapján tudnak támogatást igényelni, a kormány által biztosított magasabb nemzeti társfinanszírozás miatt soha ‑ soha! ‑ nem látott mértékben. Ezt azért fogadja el, tisztelt képviselő úr!

Első körben 2020 őszén 50 milliárd forint keretösszegű, állattartó telepek fejlesztéséről szóló támogatás, civil felhívás jelent meg, amelyben valóban a nagyobb értékű, hosszabb megvalósítási idejű projektek számára írtak ki pályázatot, és amelyben az egyes alágazatok szereplői bizonyos minimális támogatási összegek mellett adhattak be kérelmeket.

A korábbi 500 millióról 2 milliárd forintra emeltük az 50 százalékos támogatási intenzitás mellett elérhető támogatási összeget, hogy a stratégiai jelentőségű beruházások megvalósításra kerülhessenek. A második körben a kisebb értékű, gyorsabban megvalósítható projektek számára nyílik meg mintegy 30 milliárd forint keretösszeggel, az állattartó telepek megújításának támogatása címmel egy új pályázati felhívás.

Az új felhívást, ahogy a korábbit is, valamennyi érintett szakmai szervezettel leegyeztettük, hogy a lehető legjobban megismerhessék az állattartók és megismerhesse a pályázatkiíró az állattartók igényeit, és azokhoz igazítsa a pályázati feltételeket.

(14.50)

Az új pályázat megjelenését követően, egy hónap múlva várható ennek az új pályázatnak a kiírása: baromfi-, sertéstartó telepek tekintetében maximum százmillió forint, szarvasmarhatartó telepek tekinte-tében 50 millió forint, juh- és kecsketartó telepek és egyéb állattartó telepek vonatkozásában 20 millió forint.

Itt szeretnék az ön kérdésére válaszolni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), mindkét felhívás lehetőséget kínál állattartó telepi épületek, építmények építésére és korszerűsítésére. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu