BURÁNY SÁNDOR (Párbeszéd): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Ön 2020 szeptemberében azt nyilatkozta, hogy állig felfegyverkezve várjuk a koronavírus-járvány második hullámát. Majd hozzátette, hogy Magyarország a védekezés sikerét emberéletekben méri. Még ugyanebben a hónapban, tavaly szeptemberben azt mondta, hogy mindenki megnyugodhat, mert ha elkapja a betegséget, meg fogják gyógyítani.

Aztán 2021 februárjában azt nyilatkozta, hogy „fordulóponthoz érkeztünk, eddig úgy volt, hogy a vírus támadott, mi pedig védekeztünk, most mi támadunk, és a vírus védekezik.” Aztán 2021 februárjában pár nappal később ezt mondta: „Csupa rossz hírem van. A helyzet úgy fest, hogy az egész eddig tapasztalt járvány legnehezebb két hete előtt állunk.”

Aztán 2021. március elején azt mondta, hogy a kéthetes zárással befordultunk a célegyenesbe. Majd a minap azt mondta, hogy a hajnal előtti legsötétebb pillanatokat éljük át.

Szóval, ellentmondásos, önmaguknak ellentmondó nyilatkozatokban, miniszterelnök úr, nincs hiány. (Moraj a kormánypárti padsorokban.) Szeretném, ha itt most világossá tenné, hogy most támadunk, vagy védekezünk; most a hajnal előtti legsötétebb pillanatokat éljük át, miközben befordultunk a célegyenesbe, vagy lesz ennél még rosszabb is.

Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelettel várom válaszát, hogy az ön ellentmondó nyilatkozatai közül ma mi az érvényes, mik a párt és a kormány március 16-ai jelszavai. Várom válaszát. (Taps a Párbeszéd soraiból.)

Forrás: parlament.hu