BURÁNY SÁNDOR (Párbeszéd): Miniszterelnök úr, az idő rövidsége miatt mindössze két dolgot kérnék öntől. Az egyik: ha már ennyire büszkék az oltási tervükre, akkor ha legközelebb egy hétvége alatt megpróbálnak 70 ezer embert ‑ nem több milliót, ahogy ígérték ‑ beoltani, az végre sikerüljön, és ne szúrják el úgy, mint azt tették legutóbb, amikor sms-ben lemondták az oltásra jelentkezetteket, miközben az éppen arra tévedteket meg simán beoltották akkor is, ha nem voltak regisztrálva. Ez az első kérésem.

A második: ezek szerint érvényesnek tartja azt, hogy a járvány elleni védekezés sikerét emberéletekben méri, akkor kérem, számoljon el azzal is, hogy tragikus módon Európában a hivatalos adatok szerint a harmadik legrosszabb halálozási arány jelenleg Magyarországon tapasztalható. Kérem, akkor vegye fel ezen a téren is a kesztyűt, és védje meg a magyar embereket. Köszönöm szépen. (Szórványos taps az ellenzéki padsorokból.)

Forrás: parlament.hu