NACSA LŐRINC (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr, csak nagyon röviden. Tehát a Fonyódligetre egyébként kérdezett, és el is mondtam, és válaszoltam is. Kérdezte, hogy mikor volt ott utoljára gyerektábor ‑ 2018-ban. (Z. Kárpát Dániel: Mondtam, hogy ’18-ban.)
A kínai egyetemre azt mondta, hogy nem merek válaszolni, vagy valahogy próbált így megint lekezelően beszélni, mint ahogy képviselőtársaival szokott, tehát hogy nem merek válaszolni. Természetesen a diákvárossal nem érdemes szembeállítani azt a projektet, mert nincs szemben ez a projekt a diákvárossal. Az egy kormány és főváros közötti megállapodás alapja, amit mind a két félnek be kell tartani.
Nem érdemes szembeállítani egy egyetemet ‑ egyébként a világ egyik legjobb egyetemét ‑ egy diákvárossal, mert mi sem tesszük, és nem is lesz szembeállítva ez, és nem vagy-vagy projektekről beszélünk, csak önök megpróbálják ezt a saját kis kommunikációs buborékjukban előadni, de természetesen nem erről van szó. Egy diákvárosnak egyébként egy egyetem vagy több egyetem, meg campusok, azok pont életet adnak és értelmet adnak, és a diákvárost nem valami helyett vagy valami nélkül kell megépíteni. Természetesen a diákváros egy olyan megállapodás, amit be kell tartani, és természetesen be is lesz tartva. Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés