ELNÖK : Tisztelt Országgyűlés! Gratulálunk Latorcai elnök úrnak, mert keményen, példázatosan vezette a plenáris ülést. Lassan folytatjuk munkánkat. Kérem szépen, hogy azok, akik az ülésteremből távozni kívánnak, tegyék meg mielőbb. (Rövid szünet.)

Tisztelt Országgyűlés! Most bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslatok vitáira, valamint általános vitákra kerül sor. Kérem, hogy a pandémiás helyzetre tekintettel az ülésteremben lehetőség szerint csak a soron következő felszólaló és az azt követő két, felszólalásra váró tartózkodjon.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött, az Országgyűlés 2021. február 22-i ülésnapján elfogadott, az Egységes Szanálási Rendszerhez kapcsolódó kormányközi megállapodás módosításáról szóló megállapodás kihirdetéséről szóló törvényhez benyújtott törvényalkotási bizottsági jelentés és módosító javaslat vitája. A köztársasági elnöknek aláírásra megküldött törvény szövege 14941/1. számon, a köztársasági elnök levele 14941/2. számon a parlamenti informatikai hálózaton elérhető.

Tisztelt Országgyűlés! A vitában elsőként a Törvényalkotási bizottság álláspontjának ismertetésére kerül sor. (Zaj.) Megadom a szót Héjj Dávid képviselő úrnak, a bizottság előadójának.

(12.40)

Forrás: parlament.hu