BURÁNY SÁNDOR (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A Központi Statisztikai Hivatal hivatalos számai szerint az infláció éves mértéke Magyarországon meghaladta az 5 százalékot, egészen pontosan 5,1 százalékos. Sajnos azt kell mondanunk, hogy nem egy egyszeri kiugró adatról van szó, a legtöbb elemző egyetért abban, hogy különböző tényezők miatt sajnos és lényegében megérkeztünk az infláció világába.
Ezt a vélekedést támasztja alá a Magyar Nemzeti Bank is, amely annyira komolyan veszi ezt az adatot, hogy hosszú évek óta először kamatemelést is belengetett. De ha megnézik a számokat, a helyzet még drámaibb, hiszen a megélhetés alapjai drágultak a legjobban, köztük alapvető élelmiszerek: így például a rizs mintegy 8 százalékkal, a margarin szintén mintegy 8 százalékkal, a liszt szintén mintegy 8 százalékkal. A száraztészta kicsit kisebb mértékben drágult, 7 százalék körüli összeggel. De a cigarettára ez már nem mondható el, köszönhető az önök jövedékiadó-emelésének: közel 20 százalékkal drágult a cigaretta egyetlen év alatt. (Dr. Rétvári Bence: Ez is baj?) Ezt már csak az étolaj árának emelkedése haladja meg, ez 23 százalékos.
Tisztelt Miniszter Úr! Az étolaj szinte mindenhez kell a főzésben, 23 százalékkal emelkedett egyetlen év alatt. És ha mindez nem lett volna még elég, akkor hozzá kell sajnos tennem, hogy az üzemanyagok ára, az étolaj után a gázolaj és a benzin is közel 40 százalékkal emelkedett. Ezek borzasztó mértékű drágulások, miniszter úr.
Azt kérdezem tehát, hogy mit kíván tenni a kormány, hogy azok a rétegek, akik a legjobban megszenvedik ezt az áremelkedést, valamelyest lélegzetvételhez jussanak. Várom válaszát. Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés