GULYÁS GERGELY, a Miniszterelnökséget vezető miniszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselő Úr! Nem tudok olyan kérdésre választ adni, ahol a kérdésben foglalt alapállítás nem igaz.
Tehát a helyzet az, hogy a kormány nem tesz különbséget emberek között semmilyen formában, vagy ott, ahol ez a különbségtétel önkormányzatok között indokolt, ott mindig azt tettük. A szolidaritási adó egyébként évek óta erről szól, nem a tavalyi évben kezdtük, hanem három vagy négy évvel ezelőtt; és Budapest nem tavaly vagy tavalyelőtt kezdett a ’19-es önkormányzati választások után szolidaritási adót fizetni, hanem már ’17-ben is fizetett szolidaritási adót. Tehát korábban is azt az elvet érvényesítettük, hogy a gazdagabb önkormányzatok nagyobb adóbevételének egy részét igyekeztünk a szegényebbekhez irányítani.
Ön egy tavaly decemberi döntésről beszél, de nem tesz említést arról a döntésről, ami idén született. Az önkormányzatoknak működési támogatást adtunk, és egyébként a szocialisták által támogatott, megyei jogú városokban megválasztott polgármesterek ismerték el, hogy ez korrekt módon történt, rászorultsági alapon történt, adóerő szerint történt. Öntől is ennek méltánylását kérem. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés