BÁNKI ERIK (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A koronavírus-járvány példátlan kihívás elé állította hazánkat az elmúlt év során. A járvány elleni küzdelemben az első nyilvánvalóan az emberek életének és egészségének védelme, de emellett mindent meg kellett tennünk annak érdekében, hogy meg tudjuk óvni a magyar gazdaságot és ezáltal az emberek munkahelyét is. Nem kétséges, hogy a magyar családok megélhetése csak akkor biztosítható, tisztelt képviselőtársaim, ha dolgozni tudnak, és ebből el tudják tartani a családjukat, ehhez pedig arra van szükség, hogy a gazdaság mihamarabb ki tudjon lábalni a pandémia okozta válsághelyzetből, és minél jobb eredményeket tudjunk elérni már rövid távon is. Tény, hogy a kormány mindent elkövet a munkahelyek megtartásáért, újak létrehozásáért, illetve a vállalkozások életben tartásáért, amit ezúton is köszönünk.

A cél tehát nem kevesebb, mint az ország működőképességének fenntartása annak érdekében, hogy a legtöbb ágazatban megtörténhessen az újraindítás. Ennek érdekében a kormány most is töretlenül dolgozik a gazdaság újraindításán, hiszen erős nemzeti vállalkozások nélkül nincs erős nemzetgazdaság.

A gazdaságvédelmi akcióterv keretében bevezetett bértámogatásoknak köszönhetően Magyarország működőképességét sikerült fenntartani. Az adó- és járulékkedvezményeken, a hatékonyságnövelő és versenyképesség-javító támogatásokon túl a munkaerőpiaci lépések bevezetése szintén nagymértékben hozzájárult az elmúlt 10 évben elért eredmények megőrzéséhez. A kormány célja, hogy mindenki, aki elvesztette a munkahelyét, vissza tudja azt szerezni, vagy új munkahelyet kaphasson.

Látható, hogy ezek nem csak üres szavak, hiszen a jövő évi költségvetés is teljes mértékben a gazdaság újraindítására fókuszál. A gazdaság-újraindítási akcióterv lehetővé teszi, hogy mindenki, akit a járvány nehéz helyzetbe hozott, talpra tudjon állni. A sikeres újraindításhoz kulcsfontosságú a vállalkozások beruházásainak támogatása, hiszen ha a hazai vállalkozások megerősödve kerülnek ki a válságból, akkor a magyar munkahelyek védelme is biztosított lesz ezáltal.

Tisztelt Államtitkár Úr! A kormány intézkedései jól mutatják a különbséget a nemzeti kormány, illetve a korábbi baloldali kormány gondolkodása és cselekedetei között: a baloldal kormányzása idején csak sanyargatta a családokat és a vállalkozókat, adókat és rezsit emelt, százezreket hagyott munka nélkül, konkrétan több mint 200 ezer munkahelyet szüntetett meg, ezzel szemben a polgári kormány mindent megtett és megtesz az otthonoknak, a munkahelyeknek, a családok életszínvonalának a védelme érdekében.

Kérdezem tehát a tisztelt államtitkár urat, hogy hány munkahelyet sikerült megvédeni a kormány munkahelyvédelmi intézkedéseinek köszönhetően. Várom megtisztelő válaszát. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu