HOHN KRISZTINA (LMP): Köszönöm szépen. Én nem arra gondoltam, hogy ők kivételesen kapjanak pluszt, hanem arra, hogy kapják meg azt a lehetőséget, amit az állami, az önkormányzati és az egyházi ellátók kapnak, tehát hogy magára az orvosibér-emelésre kapjanak kiegészítést. Nem azt mondtam tehát, hogy csak ők kapjanak valami plusz külön hozzájárulást, hanem hogy ők kimaradtak a törvényből, és ők is szeretnének ebben benne lenni, mivel közfeladatot látnak el NEAK-finanszírozással, és képtelenek utolérni az orvosbéremelést. Mondjuk, például tudok olyat, akinek kétmillió pontja van egy hónapban, az négymillió forint, tehát egy kicsit nehéz utolérni magukat, ami a béremelést illeti, és tudomásom szerint a többi szektorban, tehát az államiban, az önkormányzatiban és az egyháziban pedig kapnak valamilyen pluszjuttatást. Én erre gondoltam, hogy ők is kaphassák meg azt, amit a többi. Nem pluszra gondoltam. Köszönöm szépen. (Taps a Párbeszéd és a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés