DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Engem megdöbbent, hogy ön még a mai napon is Korózs Lajost és az ő kamuvideóját védi, tisztelt képviselő úr, és azt mondja, hogy az egészségügyi dolgozók segítése volt az MSZP részéről, hogy egy nem egészségügyi dolgozót, egy álmentőst odaállítottak a kamera elé, azt mondta, hogy ő mentős, miközben nem mentős, semmilyen egészségügyi dolgozói nyilvántartásban nem szerepelt, és valótlanságokkal vádolta meg az egészségügyi dolgozókat.

Furcsán értékelik önök a „segítség” kifejezést. Ezek szerint az is segítség volt az önök részéről, amikor 2008 környékén minden orvostól meg minden ápolótól elvettek egyhavi bért? Vagy nem tudom, hogy önöknél a „segítség” szó a szótárban pontosan mit is jelent, tisztelt képviselő úr.

Ahogy említettem önnek, az, hogy az egészségügyi dolgozóknak ez a többletpihenési lehetősége hogyan valósul meg, ennek részleteit a kormány később fogja kidolgozni, később tudja nyilvánosságra hozni. Most az biztos, hogy a kormánynak szándéka az egészségügyi dolgozók béremelése, ez az orvosoknál is meg fog valósulni, erre a példákat elmondtam önnek.

(16.40)

Az ápolók esetében januárban egy 30 százalékos béremelés lesz, és ezenkívül a továbbiak részleteit, ahogy mondtam, a kormány majd a későbbiekben fogja kidolgozni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu