Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Némiképp szomorú vagyok, hiszen az általánosvita-szakaszban jeleztem kormánypárti képviselőtársaimnak, hogy érdemes körülnézni olyan országokban, ahol az adósságkezelés már sikerrel kecsegtetett, példának okáért a magáncsőd, a családi csődvédelem intézményében az elsétálási jog igenis megjelenhetne Magyarországon azoknál, akik kimutathatóan megfizették már a tartozásukat, mégis további összegeket követelnek rajtuk. Egészen elképesztő tehát, hogy nemcsak hogy nem fogadják be az ezt érintő javaslatainkat, de még csak végig sem gondolják, hogy ezzel hány családon segíthetnének.

Továbbá a végrehajtói letiltások rendszerének reformja elkerülhetetlenné vált. Arra szeretném tehát kapacitálni kormánypárti képviselőtársaimat, hogy amellett, hogy persze kozmetikai jellegű könnyítés van ebben a javaslatban, vegyék észre, hogy az érintettek köréből nagyon szűk, néhány ezer embernek tudtak csak hosszú évek alatt segíteni, miközben sok százezer honfitársunk van a fizetésképességét, pontosabban -képtelenségét illető bajban, és közülük rengetegen olyan végrehajtói letiltásokkal szembesülnek, 33, illetve 50 százalékos letiltásokkal, amelyek a minimális bevételeiket, a minimálbért, illetve a minimálnyugdíjat terhelik. Arra szólítjuk fel tehát önöket, hogy ezen, a mindennapi megélhetéshez szükséges összegeket mentesítsék, mentesítsük a végrehajtói letiltások alól; ha ez megtörténik, az a szociális háló egy kis darabkájának a visszafoltozásával ér fel, és figyeljék meg, ezt követően a fizetésképtelen helyzetből kitörni tudók aránya mérhetően és nagyon rövid időn belül csökkenni fog. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu