BŐSZ ANETT (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Örülök, államtitkár úr, hogy mélyebb gazdasági fejtegetésbe is bocsátkozott. Akkor szeretném önnek elmondani, hogy az a történelmi léptékű dollárkötvény-kibocsátás nem egészen arról árulkodik, amiről ön beszél.
De ha az önkormányzati forráselvonásról beszélünk, ez a 110 milliárd forint, amit elvontak, a 2 százaléka sem volt az államháztartási hiánynak. Azt gondolom, hogy ezt innentől kezdve nyugodtan vissza lehetett volna adni, ha már ilyen felkapaszkodóban van a magyar gazdaság, és minden bizonnyal mindenki örül annak, hogy felminősítettek minket, de akkor az összes érintett, aki a közös teherviselésből kivette a részét a járványügyi védekezés során, így az önkormányzatok is, illene, hogy visszakapják. Még egyszer mondom: ezeket az adó-visszatérítéseket nem azokon a napokon kellene bejelenteni, amikor az egy napra vetített egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb dollárkötvény-kibocsátást bejelenti a kormány.
Az, hogy én kezdetektől fogva érveltem az oltás felvétele mellett, nyilvánvalóan önt egyáltalán nem érdekli, de sajnos el is fogyott az időm, úgyhogy ezt majd legközelebb megbeszéljük. Köszönöm, hogy meghallgattak.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés