DR. VITÁLYOS ESZTER ZSUZSANNA (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszterhelyettes Úr! Köszönöm szépen megtisztelő válaszát, és nagyon bízom benne, hogy a magyar kormány határozott álláspontja és kitartása jelzőfény lesz azon az úton, amelyen Európa visszatalál keresztény-konzervatív gyökereihez. Addig azonban, amíg ez nem történik meg, nekünk magunknak kell lennünk az őrzőknek a saját otthonunkban, a saját közösségeinkben, mutatva a helyes irányt.

Sajnálatos, hogy országosan egyébként sok helyen még egyes világi, vallási vezetők is eltévesztik ezt néha, akik magukat civil köntösbe bújtatva politikai babérokra törnek, majd 30 ezüstért eladták magukat a baloldali liberális elitnek, amely aztán feljelentgeti hazánkat Brüsszelben.

Én személy szerint a pilis-dunakanyari embereknek, akik büszkék sokszínű nemzetiségi kultúrájukra, hagyományaikra és ezeréves történelmükre, azt tudom ígérni, hogy ne féljetek, mi megőrizzük a kultúránkat, és megóvjuk Magyarországot, mert tudjuk, honnan jöttünk, és tudjuk, hogy hova tartunk. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti sorokból.)

Forrás: parlament.hu