JUHÁSZ HAJNALKA, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Nagyon szépen köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az államtitkár úr részletesen ismertette a törvényjavaslatot. Ugye, ez egy 2017-ben létrejött megállapodás volt. A 2017. évi megállapodás rendezte az olyan határt keresztező és azzal párhuzamosan futó műtárgyak, hidak és határutak üzemeltetésének, fenntartásának és rekonstrukciójának a feltételeit, amelyek esetében a két ország hatóságainak együttműködésére fokozottan szükség van. A kisebb üzemeltetési és fenntartási feladatok elvégzése a mindkét fél közös tulajdonában lévő határhidak esetében egyszerűbb, ha az egyik fél elvállalja a híd teljes felügyeletét, egy másik hasonló mértékű, méretű híd fenntartásáról pedig teljes egészében a másik fél gondoskodik. Hasonlóképpen a határon futó utak üzemeltetése is egyszerűbbé tehető, ha azokat az a fél felügyeli, amelyik a munkagépeivel a saját területéről könnyebben eléri az adott utat.

Tisztelt Képviselőtársaim! A 2017. évi megállapodás aláírása óta a magyar és a szlovák kormány több új híd megépítéséről kötött megállapodást, ahogyan az államtitkár úr erről szintén beszélt, amelyek üzemeltetéséről, fenntartásáról és rekonstrukciójáról szintén rendelkezni szükséges. A Magyarország és Szlovákia közti határtérség infrastruktúrájának fejlesztésére, az átkelők számának bővítésére egyre nagyobb, növekvő igény van.

Tekintve azt is, hogy mind Szlovákia, mind Magyarország az Európai Unió és a schengeni egyezmény tagja, ezért a KDNP támogatja a törvényjavaslatot. Nagyon szépen köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu