BŐSZ ANETT (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A Magyar Egészség-gazdaságtani Társaság konferenciáján bemutatásra került egy tanulmány, amely arról szólt, hogy a koronavírus időszakában 15-20 százalékkal kevesebb daganatos pácienst diagnosztizáltak. A daganatos megbetegedések esetén kivételesen fontos a korai diagnózis, a betegségek kései felismerése jelentősen megnehezíti a gyógyulást, ha az még egyáltalán lehetséges.
Kásler miniszter úr korábban azt mondta, hogy az egészségügy a vírus eddigi hullámaiban meg sem rendült, és egyetlen betegről sem tudott, akit ne láttak volna el. Ez a tanulmány viszont cáfolja a miniszter urat.
(13.40)
A szerzők azt vizsgálták, milyen hatása volt a járványnak a tüdő-, a vastag- és végbél-, valamint a mellrákkal érintett páciensek esetében. Ebből az derült ki, hogy jelenleg mintegy 5000 fel nem ismert beteg nem kapott kezelést. Ez 1300 tüdőrák-, 2300 vastag- és végbélrák- és 1400 emlőrákesetet jelent. Az ellátórendszer számára láthatatlan betegek sorsáról nem tudunk semmit. Az egészségügy tehát a korábbi kormányközeli állításokkal ellentétben megrendült, de leginkább azok rendültek meg, akiket ilyen módon érintett a járvány, illetve az egészségügy helyzete, mint ahogy azt a fentiekben leírtam.
A kormány többször felfüggesztette a szervezett szűréseket, és nyilvánvalóan ártott a kórházi ellátások átszervezése is. Személyesen ismerek olyan embert, aki megelőző műtétre várt, mert a rák előszobájában állt már, de hónapokkal később kapta meg ezt a kezelést, végül ő gyógyultan távozott. Abban reménykedem, hogy vannak még ilyen hozzá hasonlóan szerencsések. A valós számot azonban, hogy a halálos áldozatok száma egészen a Covid-járvány alatt mennyi, csak később tudjuk meg.
Államtitkár úr, tisztelettel kérdezem önt: mi a teendő, ha 15-20 százalékkal kevesebb daganatos megbetegedést diagnosztizálnak egy év alatt? Várom megtisztelő válaszát. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés